2020. június 21.  – Gyermekbemutatás

A gyülekezet  az imaházban találkozhat már, (két csoportban), így azok az alkalmak is sorra kerülhetnek, amik elmaradtak, mert nem volt találkozási lehetőségünk a vírus miatt.
Így örömmel hozta el Czerovszki Ede és Erzsébet (Erzsó) első gyermeküket, Lizát, hogy bemutathassák Isten és a gyülekezet előtt, kérjenek áldást az életére.

Meláth testvér Jáfet imádsága alapján szólt a szülőkhöz: kiváltság, felelősség szülőnek lenni. Hitéletük is példa lesz a gyermek előtt. Legyenek jó példák, naponta vegyék sorra Isten áldásait. Isten vigyázni fog rájuk is és a gyermekre is. A szülők és Meláth testvér kért imában áldást a gyermekre. A gyülekezet és a család nevében Ede testvérei, Dani és Tomi köszöntötte Őket, amihez a gyülekezet énekkel is csatlakozott. 
Az istentisztelet második részében két bizonyságtétel hangzott el (Nagy Csanád, Cserepka Sándor) arról, hogy a vírus okozta gazdasági helyzetet hogyan élték meg. Az igehirdetés alapigéje Efézus 6:10-20 volt. A Sátán állandó harcban áll a hívőkkel. A felette való győzelem meghaladja a mi lehetőséginket. Akkor tudjuk legyőzni, ha Istenben megerősödünk, Jézus van az életünkben, Ő irányítja azt. Isten hatalma korlátlan, de felénk szeretettel fordul. Ezt kell az embertársaink felé bemutatnunk. Nem az emberek ellen harcolunk, hanem a Sátán és szolgái ellen. Vegyük fel a harchoz Isten fegyverzetét!
(írnok)