Elmegyek az imaházba egy vasárnapi istentiszteletre. Mert hívtak, és már kíváncsiskodásból is!
Kedvesen fogadnak, itt talán mindenki ismeri egymást? Beülök a hátsó padba, hogy ne keltsek feltűnést. Elkezdődik az istentisztelet. Az énekeket nem ismerem még, de jó hallgatni, hogy hangosan, szívből énekelnek. Van amikor orgonakísérettel, de van fiatalosabb éneklés, „dicsőítés” is. Azért a kivetített énekeket megpróbálom énekelgetni. Remélem nem hallják! Az imádságok nincsenek előre megfogalmazva, mindenki saját szavaival mondja el kérését, háláját Istennek! Az igehirdetést lelkipásztor végzi, aki a Biblia igazságait mondja el hétköznapi nyelven nekünk, hétköznapi embereknek.
A padokban sok gyereket látok, nekik van külön foglalkozás is (Vasárnapi iskolának hívják.) A nagyobbak részt vesznek az istentiszteleteken, a kicsiknek van külön felügyelet (játék). Sok ismerős fiatallal is találkoztam, de jól esett az idősebb nénik, bácsik arcán is látni a mosolyt.
Az igehirdetés után a gyülekezeti tagok közül néhányan elmondják saját tapasztalataikat a hívő életükről (bizonyságtételek), vagy éppen verset szavalnak, énekelnek.
Hamar eltelik az idő, és a végén lehetőség van beszélgetni. Ha máskor eljövök, talán még a kérdéseimet is fel merem majd tenni. Mert azok vannak ám! És itt biztosan megtalálom rá a válaszokat! Igen, ide eljövök!