Ünnep előtt

Sokféle gondolat keveredik bennem így ünnep előtt a szeretetről, Megváltóról és saját teendőimről, mi az, ami maradandó lehetne mennyei mércével mérve.

Kedves téli élmények jutnak eszembe.

Eredményért mentem vissza a kórházba egyszer kora reggel. A jól ismert koldus bácsi, aki a belvárosban mindig összekuporodott, ha közeledő embert látott, gyakran adtam neki valamit, nem mindig pénzt, hanem ami éppen a kezem ügyében volt, valami ehetőt. Most „Jó reggelt!” – köszönésemre kérés helyett lelkendezni kezdett, hogy milyen szép a mai reggel és dicsérte az Urat!  – igazi meglepetés volt.

Még dolgoztam, amikor átmentünk kolléganőmmel a postára, aki, míg én a legutóbbi csekkeket befizettem, az információhoz ment, csekket kért és pénzt adott fel az árvízkárosultak javára. Egyedül élt, így rengeteg kiadása van. Érdeklődik tőlem, vajon elég-e az összeg, amit erre szánt?

Tovább mentünk, és eközben elmeséli, hogy éppen a napokban látta azt az ötletes dolgot, hogy van, ahol már ilyenkor sütnek az asszonyok, és apró ajándékokat készítenek, olyan saját kezűleg elkészíthető dolgokat, hímeznek, varrnak, stb. Mindezt kis papírzacskóba csomagolják és karácsony előtt nagyobb iskolás gyermekekkel kivitetik az utcára, hogy a rászorulók és szegény emberek is ajándékhoz jussanak. Bámulatos, hogy a gyermekszív mennyire jól tudja a segítségre szoruló embereket kiválogatni.

Újabb kedves élmény jut erről eszembe Karácsony előtt pár nappal azzal a gondolattal ébredtem: „Tudtotok nélkül, angyalokat fogtok megvendégelni” – igen, Jó Atyám, de hol az angyal? El ne mulasszam! Eltelt egy-két nap, nem felejtettem el ezt a dolgot. Utolsó vásárlásunkat végeztük kislányommal karácsony előtt, kevés élelmiszer hiányzott még, pénztárcám tartalma is fogyóban volt. Felfigyeltem egy kukázó középkorú hölgyre, szinte kényszerítve éreztem magam, belenyúltam a pénztárcámba és a benne lévő összeg egyharmadát neki adtam. Boldog Karácsonyt kívántam. Ezután jött a meglepetés: az asszony felnézett az égre és felkiáltott:” Köszönöm, édes Istenem!” Könny szökött a szemünkbe a meghatottságtól.

A legutóbbi dolog már Vácott történt velem. Parkolok be a bolt előtt és látom, hogy egy fiatalember ott téblábol. Már úgy készültem, hogy egy kevés pénzt adjak neki. Szerényen oda is jött, majd bementem a boltba és úgy döntöttem, ha lesz rá módom visszafelé is adok neki, mert nagyon szomorúnak látszott. Megköszönte, közben panaszkodott, hogy a nagy értékű kocsikban ülők még meg sem hallgatják. Nem láttam se addig, se azóta sem ezt a gyermeket.

Vigyázzunk, el ne mulasszuk a nagy sürgés-forgás közepette a körülöttünk lévő angyalokat megvendégelni!

Révész Sándorné