Gyülekezeti csoportok
Gyülekezeti csoportok

Gyülekezeti csoportok (6)

IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
eloljarosag1A gyülekezet életét a vezetőség (elöljáróság) irányítja. A vezetői kör feladata, hogy a gyülekezet folyamatos működéséhez szükséges döntéseket meghozza, gazdálkodjon a meglévő emberi és anyagi lehetőségekkel.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
thumb_enekkar2Vegyeskarunk jelenlegi létszáma kb. 40 fő, amely vasárnaponként rendszeresen az istentiszteleteken és egyéb ünnepi alkalmakon szolgál.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
Gyülekezetünkben sok házaspár él, akik rendszeresen két különböző csoportban találkoznak, hogy megbeszéljék a családi élet örömeit, nehézségeit, kihívásait, problémáit.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
Ifjúságunk kb. 30-35 főből áll, fiúk és lányok vegyesen.
A gyülekezeti alkalmakon kívül, hivatalosan hetente egyszer (pénteken 19:00 órakor) jön össze az ifjúság.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
IMG_1583A kamarakórus12 főt számlál. Megalakulását nem tudjuk konkrét időponthoz kötni. Néhány éve egy vendégszolgálaton együtt énekeltünk, és „így maradtunk”.
Fontosnak érezzük, hogy ének-zenei szolgálatunkkal színesítsük a gyülekezetben zajló munkát, helyettesítsük és tehermentesítsük a nagykórust, több gyakorlást igénylő, nehezebb műveket is megtanuljunk, és a lelkipásztort elkísérjük, támogassuk a vendégszolgálatban.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

thumb_IMG_6273A vasárnapi iskolai oktatás a gyülekezetünkben 5 (8-10 fős) csoportban történik.

Célja: a gyermekek hitbeli nevelése, bibliaismeret megszerettetése, Isten megismertetése.

Menü

A perc igeverse

Áldjátok Istent a gyülekezetekben, az Urat, akik Izráeltől származtok!
A zsoltárok könyve 68:27

Programok röviden

2017.09.21. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2017.09.24. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Gyülekezet napja
Közös ebéd, süteményt kérünk!

2017.09.28. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2017.10.01. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Győri Kornél
Úrvacsora

2017.10.01. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2017.10.06-08. Ifjúsági találkozó
Lőrik Levente

2017.10.08. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2017.10.12. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2017.10.15. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2017.10.15. vasárnap 17:00
Szokolyán 
Jubileumi Istentisztelet (125)

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázataxlsxide kattintva tölthető le
(2017. augusztus-december)


 

Követés

face_small
twit