2018. június 20. szerda, 05:40

2018 június 10-e: tagfelvétel, évzáró

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 16 20180610 1118365647Ezen a vasárnapon a lelki és a testi gyermekeket köszönthettük, örülhettünk Nekik.

A délelőtti istentisztelet után tagfelvételi tanácskozást tartottunk, ahol 7 testvérünk mondta el, mit tett vele Jézus, hogyan jutott a Jézus hívó szavának elfogadására: Urbán Réka, Nagy Zoltán, Győri Attiláné, Urbán Bálint, Pintér Adrienn, Marosvölgyi Levente és Tóth Viktor. Valamennyiük bizonyságtételét a gyülekezet elfogadta és valamennyien kérték bemerítésüket, amire 17-én vasárnap 17 órakor sor is kerül.

Délután a vasárnapi iskolások, gyermekeink évzárójára került sor. Mindegyik csoport beszámolt arról, miről tanultak az évben. Az ovisok énekeltek, aranymondásokat mondtak a tanult anyaggal kapcsolatban, az alsósok József és Mózes életéről tanultak és mondták el röviden a történetüket. Az 5-6.-osok a Szavak nélküli könyv tanításait vették végig, valamint Rúth és Eszter történetét tanulták és számoltak be erről, a 7-8.osok a kereszténység alapjairól, a keresztény növekedésről tanultak és vették Jézus néhány példázatát. Két jelenet szólt a tanultakról: az imádságról és a megelégedettségről. A szolgálatok végén búcsúztatásokra került sor:volt, aki a vasárnapi iskolai korosztálytól, (Sellyei Csanád),volt, aki a vasárnapi iskolai szolgálattól búcsúzott sok évtized után (Lakatiné dr. Gaál Berta).
Meláth testvér a zsidókhoz írt levél alapján szólt: a gyermekeket ajándékba kapjuk, Isten "csak" ránk bízza őket! Nevelésük mindkét szülő feladata, ha más szerepük is van. Folyamatosan imádkozzunk gyermekeinkért: tanítsuk Őket, Isten őrizze őket, ismerjék meg a gyülekezetet, jellemük az Isten terve szerint alakuljon, legyenek egyek Istennel, a gyülekezettel, legyenek a helyükön kis misszionáriusok, döntsenek Jézus mellett és tartsanak ki a hit mellett hűségesen, folyamatosan kérjék életükben Isten jelenlétét.
A gyermekek részére a szülők kis szeretetvendégséget készítettek az alkalom végén.
Jó vakációt!
Ne felejtsétek, amit az évben szépet és jót tanultatok!
Tovább a képekhez!

Módosítás: 2018. június 20. szerda, 05:47

Menü

A perc igeverse

Mert az Isten igéje elő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az izületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.
A zsidókhoz írt levél 4:12

Programok röviden

2018.07.10-15. Angol tábor

2018.07.15. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég
Angoltábor záró

2018.07.19. csütörtök 19:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Tóth Zoltán

2018.07.22. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.07.22. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.07.26. csütörtök 19:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Krisztián

2018.07.29. vasárnap egész nap
Kirándulás Szokolyán

2018.08.02. csütörtök 19:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.05. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.08.05. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.09. csütörtök 19:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Krisztián

2018.08.12. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.12. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázataxlsx ide kattintv
a tölthető le

(2018.ápr.-szept.)


 

Követés

face_small
twit