Virágvasárnap – 2025.04.16.

Az idei virágvasárnap április 16-ra esett. Ez alkalommal is rengetegen gyűltünk össze az imaházban, hogy Isten jelenlétében együtt ünnepeljünk. Az alkalmat a János evangéliuma 5. fejezetéből vett havi aranymondással kezdtük, majd Meláth Attila lelkipásztorunk kihirdette a szolgálatot végzők nevét.

A 273. számú, Dicsérjétek szentségében… kezdetű ének következett, majd Meláth Attila imádságát követően az 51. ének (Hálát adva áldja Istent…) vezette be az imaórát. Ezután Dobák Balázs buzdította a gyülekezetet közös imádkozásra a Jelenések könyve 15, 3-7 igeversek alapján. Jó volt együtt magasztalni az Urat imádságban, újra emlékezni arra, hogy maradjunk mindig Isten közelében, ne távolodjunk el Tőle! Az imaórát a 267. ének (Zengjen hálaének…) zárta, aminek szövege szervesen kapcsolódott a bátorítás témájához.

Az igehirdetés előtt három bizonyságtételt és az énekkar szolgálatait hallgathattuk meg. Varga Andor testvér a megtéréséről tett tanúságot, elmondta, hogyan érintette meg őt az Úr korábbi földi pályafutása során, hogyan készítette fel őt arra, hogy meghozza élete legfontosabb döntését. Igei alapként a 2Kor 14, 15. versét olvasta fel, amely számára mind a mai napig óriási üzenettel bír.  Andor után Urbán Réka testvérnő beszélt arról, hogy szólt az ő életében Jézus feltámadásának története éppen akkor, amikor munkát keresett. Bizonyságot tett arról, hogy Isten a nehéz időkben is velünk van, és gondot visel rólunk! Harmadikként Győri Márton testvér és Lakati András testvér számolt be az április 15-i Deákvári főtéri evangélizációról, az ott megélt pillanatokról. Elmondták, hogy az emberek nagyon pozitívan fogadták a rendezvényt, sokakkal tudtak beszélgetni a szolgálók, továbbá beszámoltak olyanokról is, akik őszintén megnyíltak feléjük, és különböző nehéz élettörténeteket osztottak meg. Megtudtuk, hogy az alkalom előtt rengeteg támadás érte a szervezőket a Sátán részéről. Mindez bizony, egyértelmű jele annak, hogy valami megmozdult nemcsak a fizikai, hanem a szellemi valóságban is, Isten pedig végül kitartásukban nagyon megáldotta az alkalmat és a szolgálattevőket!

A lelkesítő bizonyságtételek után az igehirdetés alapigéjeként a János evangéliuma 12, 9. versétől kezdődő szakasz szolgált. Az itt leírt történet Jézus Jeruzsálembe vonulásáról szól, ill. arról, hogy a tanítványok először nem értették, hogy Mesterüknek miért kellett szamárháton bevonulnia az akkori Izrael fővárosába. A tanításban említésre kerültek a nagyhét eseményei, a farizeusok ármánykodása Jézus ellen, Júdás árulása, és mindezek ellenére a Megváltó alázatos hozzáállása. A nép pálmaágakkal és leterített felsőruhákkal üdvözölte Jézust, aki jónéhány uralkodóval ellentétben nem vérengzést, nem katonai felszabadítást akart hozni az embereknek, hanem megtérést és szellemi szabadságot. Meláth Attila ennek kapcsán ellenpéldaként hozott fel jónéhány huszadik századi történelmi eseményt, amikor sokan olyan vezetőket éljeneztek, akik háborúkat szítottak és mérhetetlen hatalmat kívántak maguknak. Az elhangzott szavak közül talán az volt a legszívbemarkolóbb, amikor Jézus a mellette megfeszített jobb latornak tett ígéretet arra, hogy „Bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lukács 23, 43). Bizony, az utolsókból is lehetnek elsők, nem emberi hatalmasságok, nem az emberi szív dönti el, hogy Isten országának rendje hogyan működik!

Az igehirdetés után az énekkar a gyermekkórussal együtt a Hozsánna, Ő a Király! kezdetű énekkel dicsőítette az Urat, majd az alkalmak megszokott rendje szerint a hirdetésekre került sor. Végezetül a 130. számú, Krisztus Úr, a nagy Király című énekkel zárult a virágvasárnapi istentisztelet. Hálásak lehetünk, hogy Isten ilyen szívet melengető üzenetekkel áldotta meg ezt a délelőttöt!

(T. Erik)