2024. szeptember 15   –  gyermekbemutatás – Cserepka Boróka

A szülőkkel, rokonokkal együtt örülhetett a gyülekezet, amikor Cserepka Balázs és Réka elhozta második gyermekét, Borókát Isten és a gyülekezet elé, hogy kérjenek áldást csöpp életére.
Meláth testvér a 145. Zsoltár néhány versével köszöntötte őket: közel van az Úr hozzájuk, meghallgatja imádságaikat, figyel rájuk és megtartja életüket. Ezért hálát adva, a gyermekre, az egész családra áldást kérve imádkoztak a szülők és lelkipásztorunk. Utána a gyülekezet nevében Meláthné Kati, majd a gyermekcsoport köszöntötte az immár négy tagú családot.

Meláth testvér igehirdetésének alapja az I.Mózes 46: 28-tól kezdődő igeszakasz volt. Egy ember, József miatt Isten egész Egyiptomról gondoskodott. Jákób 23 év után tudta meg, hogy szeretett fia él. Idős kora ellenére elindult hozzá. Útközben Isten megnyugtatta Jákóbot, aki innentől örömmel ment az új földre. József édesapja elé ment. Találkozásukkor hosszan sírtak és örültek egymásnak, amint a tékozló fiú is az apjával való találkozáskor. Aki Jézussal találkozik, az is sír a bűnei miatt, de végtelen öröm is van a szívében a találkozás miatt, és azért, mert tudja: biztosítva van a jövője! 
(Írnok)