Gyerekbemutatás -Czerovszki Máté – 2024.01.21.

Istentiszteletünkre elhozta harmadik gyermekét, Mátét Czerovszi Ede és Erzsók, hogy a gyülekezet előtt kérje életére Isten áldását. Meláth testvér köszöntőjében elmondta, hogy a gyermek Isten ajándéka, Máté neve is ezt jelenti. Az élet forrása Isten! Ajánlják fel a szülők gyermeküket Neki, hogy ismerje majd meg Máté is Jézust, lehessen Isten gyermeke. A család legyen erős, hitben élő család! A szülők és Meláth testvér áldást-kérő imádsága után a gyerekcsapat, Tóth László (Erzsók testvére) a család, és Feik Bernadett a gyülekezet részéről köszöntötte az immár nagycsaládot. 

A délelőtti igehirdetés alapja az Apostolok Cselekedete 5:28 verse volt.Betölthetjük-e városunkat az evangélium hirdetésével? A kezdetekben is a növekedéssel együtt járt az üldözés.Van-e köztünk olyan, aki ma vállalja az evangélium hirdetését, ha áldozatokkal jár is? Ha okos szüzekként van tartalék olajunk, azaz velünk van a Szent Lélek, akkor annak pozitív hatása lesz: több szolgálat, több ima, és mások is beállnak a szolgálatba.
De a növekedés újabb kihívásokat jelent. A cél azonban változatlan: töltse be a gyülekezet 2024-ben is küldetését: Jézus a cél, legyen mindig Ő a szemünk előtt.
 
(Írnok)