Gyerekbemutatás – Dobák Marcell
2023.09.10-én, vasárnap ismét egy kisgyermek érkezésének örülhettünk: Dobák Balázs és Judit hozta el elsőszülött gyermekét, Marcellt, hogy imádkozzanak érte és bemutassák a gyülekezetnek.
Meláth testvér az Ároni áldás szavaival köszöntötte őket: kérjék az Úr segítését. A házasságukban, a gyermekük nevelésében ekkor meg fogják tapasztalni Istenünk áldását!
A szülők, lelkipásztorunk imája után a gyermekek, majd Cserepkáné Szenohradszky Márta köszöntése hangzott el.
Isten áldja a kis családot!
Mindezeket megelőzve az imaóra után Klinga Kata bizonyságtételét hallgathattuk meg és az igehirdetést.
Annak alapja Pál 1. missziós útjáról szóló beszámoló volt az Apostolok Cselekedete 14:8-18 alapján: a sánta meggyógyításának csodáját a Sátán felhasználta a tévhit kialakulására: az istenek vannak itt! Nem értették a Szent Lélek munkáját, nem ismerték az egy igaz Istent! De Pálék leállították a nép téves cselekedeteit. Ma is vannak a mindennapokban okkult dolgok, ezek ellen kell nekünk is harcolni!
(Írnok)