Dobák Balázs húsvéti bemerítésének bizonyságtétele

A minap a szüleimnél voltam és a háborúról, politikáról, a családról, a hazáról beszélgettünk. Édesanyám azt mesélte, hallotta hírét, volt, aki annyira fél, hogy már a háború első napjaiban szaladt megcsináltatni a lejárt útlevelét „biztos, ami biztos” alapon. Szinte gondolkodás nélkül vágtam rá – “Én is megcsináltattam a múlt héten!” Édesanyám, talán mert úgy tudta, nem félek, talán mert azt gondolta, nem menekülnék, megdöbbenéssel a hangjában kérdezett vissza – “Tényleg?!!”  Sejtelmes mosollyal a szám szélén válaszoltam – “Tényleg!!” Édesapám úgy érezte rájött a turpisságra – “Háhá, mentek nászútra, ugye?! ” “Az sem rossz ötlet – mondtam – de ezzel az útlevéllel nem külföldre tartok – és a mutatóujjam az ég felé emeltem.”
Azért vagyok ma itt, hogy átvegyem a mennyei útlevelem azáltal, hogy vallást teszek a hitemről.Tálentumaimat gyerekként még sikerre tudtam váltani, és mivel fogalmam sem volt róla, hogy ezeket mind Istennek kellene megköszönnöm, ezért önbizalomban, önhittségben növekedtem. Saját magam fényében fürödtem, mely először melengető volt, de ahogy telt
az idő, ez a hamis fény észrevétlenül megvakított. Már ifjú koromra irányt és arányt tévesztettem.
Rm7,21: “Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni.” Rm6,21: “Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Ebben a szégyenteljes, méltatlan, vegetatív állapotomban próbáltam legalább a szellememet épen tartani. Honnan tudja az ember, hogy mi a jó és mi a rossz? És nem tudtam rá válaszolni!
Végül rátaláltam egy fiatal protestáns teológus írásaira az interneten, akinek a gondolatai, érvelései, bibliai hivatkozásai annyira meggyőzőek voltak, hogy rá kellett döbbennem, nem kell mélyebbre ásnom, megtaláltam, amit kerestem. Ezt mondja Jézus Jn6,45: “Meg van írva a profétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki az Atyától hallott és tanult, az mind énhozzám jön.” Világi életem válságából való kilábalásom első momentumaként állást ajánlottak itt, Vácon, melyet el is vállaltam. Akkor úgy tűnt, a semmiből jött a hívás, ma már tudom, hogy nem a véletlen, nem a szerencse műve volt, hiszem, hogy az Úr keze van a dologban. Hamarosan rám talált a szerelem is, megismertem jövendőbeli feleségemet. Judit úgy beszélt a hitéről, hogy annak maradandó hatása lett az életemre. Ő bíztatott, hogy tegyem meg a következő lépéseimet is Isten felé. Megkaptam tőle életem első Bibliáját, és az Ő bátorítására vettem részt – életemben először hittel a szívemben – istentiszteleten a váci imaházban. Az első alkalmakkor próbáltunk Judittal észrevétlenül meghúzódni az utolsó padban, ám
ebben sosem jártunk sikerrel…mármint az észrevétlenségben… ugyanis a Szentlélek munkájának köszönhetően mindig akadt valaki a gyülekezetből, aki mosollyal az arcán,
szeretettel kezet nyújtva köszöntött minket. Meláth Attila lelkész igehirdetései pedig mélyen megérintettek, minden alkalommal úgy éreztem, nekem szól, rólam beszél.
Jó újra és újra eljönni ebbe a közösségbe, ide, a Mentős közbe…ide, a lélekmentős közbe… Szeretnék része lenni a gyülekezetnek, szeretném az Urat szolgálni, szeretném az Ő mentő tervében a rám rótt feladatokat állhatatosan elvégezni.
Jn1,9: “Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsájtja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól.” Bűneimet felismertem, azokat megvallottam, megbántam.

Dobák Balázs