Gyerekbemutatás – Lakati Laura 2022.06.12.

A délelőtti istentiszteletre Lakati András és Kitti elhozta harmadik gyermekét, Laurát, hogy a gyülekezet előtt kérje Isten áldását rá. Meláth testvér a 28. Zsoltár  verseit idézte. Isten gyermekei kérhetik Istent, hogy segítse meg, áldja meg az ő gyerrmekeiket. Isten gondot visel az övéire! Legyenek a szülők mindig Isten közelében!
A szülők, majd Lelkipásztor testvérünk imádkozott az immár nagycsaládért. A gyerekek köszöntötték a közéjük tartozó csöppséget.

Meláth testvér az Apostolok Cselekedetei 2: 29-től folytatta a pünkösdi tanítást: a Szentlélek ma is szíven tud találni embereket. Ma is hihetünk az egy igaz Istenben, nem kell pót-megoldásokat keresnünk! A Szentlélek hatására felismerjük, hogy Isten nem személyválogató, minket is elfogad. Felelősséggel tartozunk a többi emberért! Különös szeretettel tudunk a Szentlélek vezetésével a többi emberhez fordulni, nem csak a családtagok, a gyülekezeti tagok felé: el tudjuk egymást szeretetben hordozni. Tegyünk bizonyságot  a Lélek által, hogy mindenki megismerhesse Istent.
Balogh Anna bizonyságtétele után  Nagy Csanád csapata számolt be a túlélő-túrájuk megtapasztalásáról.
(Írnok)