Bemerítés – 2021.06.13.

Ünnep volt vasárnap délután Vácon és hitem szerint a mennyben is, hiszen bemerítésre kerülhetett sor gyülekezetünkben és az erre fenntartott helyek be is teltek. Balogh Anna és Holl Mária testvérnők döntöttek úgy, hogy további éveiket Istennel együtt akarják folytatni. Akik ott lehettünk, átélhettük a testvéri közösség erejét és azt is, hogy Isten lelke közöttünk volt és bízom benne, hogy mindenki haza tudott vinni valami morzsát, amely megérintette aznap.


Nagyon jó érzés újra személyesen is részt venni minden egyes Istentiszteleten, így bátorkodom arra, hogy invitáljak minden olvasót a következő vasárnapokra is, hogy együtt lehessünk és igei üzenetekkel feltöltődve tudjunk kilépni az imaház kapuin.

(p-howard)