Gyerekbemutatás – Győri Barka Sára

Már másodszor találkozhatott a gyülekezet az imaházban, két időpontban.  
A 11 órás istentiszteleten Győri Barka Sárával kezdődött az elmúlt hónapokban született gyermekek bemutatása. 
Meláth testvér Példabeszédek 22:6 alapján szólt a szülőkhöz. A szülők és lelkipásztorunk áldáskérő imádsága után Győri Pálék énekkel köszöntötték a családot. Sok örömet kívánunk a kisgyermekben. Isten áldása kísérje életüket!

A mai ige Lukács 1:39-45 alapján hangzott. Meláth testvér arról szólt, hogy a Szentlélek munkája Mária és Erzsébet életében is megmutatkozott, hiszen általa ismerte fel Erzsébet, hogy Mária az ő Urát hordja a szíve alatt. A Szentlélek munkája a mi életünkben is látszik, jelen van. Ő tudja (ha engedjük) értelmezni az Igét számunkra, általa ismerhetjük meg Jézus Krisztust. Változást tud hozni az életünkben, kijelenti Isten titkait, tervét. Megmutatja, hogy Jézus az Úr, az örök Isten. Ezért Rá kell hagyatkoznunk! Szolgáljunk hát örömmel Istennek! 
(Írnok)