Csoda karácsonykor

Az idei karácsony más, mint az eddig hetven éven át megszokott karácsonyok.
Miért is?  Mi az, ami most nincs és máskor szokott lenni?
Hiszen van ajándék a fa alatt, van bőséggel jó és finom étel a szépen megterített asztalon, van meghittség, karácsonyi dallamok, házainkban meleg van, és nem állunk harcban senkivel.
Mégsem téved, aki azt érzi, most történelmi karácsonyban lehet részünk.
A világjárvány okozta dráma sokkolja az embereket, és félelmet kelt az örömre váró és vágyó lelkekben. Sokan gyászban vannak, mert elment, akit nagyon szerettek…
A járvány miatt elmaradnak a nyilvános istentiszteletek, és ahol összejönnek, ott is kevesen lehetnek együtt egyszerre. Ez most egy átmeneti helyzet, de nem tudjuk mikor lesz vége.

Egy családi történetet osztok meg az olvasókkal. Arról, mennyire szubjektív az, hogy milyen is egy karácsony. Mitől jó és mitől kevésbé az.

1944. december 24-én szentestén történt. Újpesten a háború poklában. A Pannonhalmi család éppen elénekelte a “Csendes éj, szentséges éj..” kezdetű gyönyörű szép éneket, és a két gyermek Tibor, aki kilenc éves, Éva, aki három és fél éves ekkor, csillogó szemmel nézi a kis karácsonyfa alatt elhelyezett praktikus ajándékokat, hogy megkaphassák, hogy örüljenek neki…

De ekkor váratlanul kopogtatnak az ajtón. Mindenki összerezzen, csak nem az oroszok! A családfő nyit ajtót, néhány szó hallatszik be a szobában, az édesanya magához öleli gyermekeit. Várnak…hosszú percek telnek el, amik most óráknak tűnnek. Aztán bejön az édesapa és pakolni kezd egy bőröndbe.

– Mit csinálsz? – kérdezi, az édesanya.

– Mennem kell, addig, amíg az oroszok be nem jönnek Újpestre is. Mivel a városházán, főmérnökként, az óvóhelyek felkészítésével is foglalkoztam, háborús bűnösnek tartanak majd és nagyon valószínű, hogy elhurcolnak a szovjetek. Lehet, hogy tárgyalás nélkül kivégeznek. A parancs szerint, Ausztriába menekítenek, és néhány hónap múlva ti is kijöhettek utánam…

Az édesapa elbúcsúzott, a zokogó síró családtól, és elment!

Az egész család térden töltötte a következő két órát, ekkor a rokonok érkeztek meg, szintén Újpestről. Amikor tudomást szereztek arról, hogy el kellett mennie az édesapának és ki tudja vajon lesz –e még viszontlátás, ők is letérdeltek és mindenki hangosan könyörgött Istenhez!

Két nappal később este csoda történt! Az édesapa igaz bőrönd nélkül, de hazatért. Az ostrom alatt lévő Budapestről, már nem lehetett semmilyen járművel elindulni nyugatra. Ezért mindenki hazamehetett.

A család tiszta örömmel és szívvel adott hálát az Úrnak szabadító erejéért!

Ma is van arra lehetőségünk, hogy szabadulásért könyörögjünk, sokakért, hiszem, hogy Jézus Krisztus meghall imát. A válasz sem késik, éppen időben fog érkezni!

(atha)