Gyermekbemutatás – Molnár Mira (2020.10.18.10:30)

A gyermekek ének köszöntésével kezdődött Molnár Mira bemutatása. Nagy Andrea Tímea és Molnár Norbert házaspár sok küzdelmet folytatott a kisgyermekért, ezért Meláth Attila lelkipásztor Sámuel első könyvének első fejezetéből idézett köszöntésében: „Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amivel hozzá folyamodtam.” 

A Molnár család imái is meghallgatásra találtak, hiszen Isten minden imát meghallgat. Sámuel könyvében azt is olvashatjuk, hogy a gyermek születése után is imádkoznunk kell érte. Ezért Meláth Attila arra kérte a házaspárt, hogy továbbra is imádkozzanak Miráért és ajánlják fel őt Istennek, hogy Isten hordhassa a tenyerén a gyermeket. A szülők mindennapi imáikkal és életükkel mutassanak neki jó példát felnövekedésében. A csecsemőt és a boldog szülőket Andrea, az édesanya testvére, Sáráné Nagy Orsolya köszöntötte a gyülekezet nevében is.

(MKA)