A döntés

Amikor elkezdtem a középiskolát, biztos voltam abban, hogy hol fogok továbbtanulni. Emiatt nem sokat foglalkoztam ezzel a témával az elkövetkezendő két évben. Ha kérdezték, magabiztosan mondtam, hogy a jogi pályát fogom választani, de azon kívül, hogy apai nagypapám azt mondta, jó ügyvéd lenne belőlem, más oka nem volt annak, hogy azt csináljam. A felvételi előtt egy évvel nagyon elbizonytalanodtam, de gondoltam ez csak átmeneti, ám egy idő után jöttem csak rá arra, hogy Istent teljesen kihagytam ebből a döntésből.

Gondoltam ott is tud majd valahogy használni, de Ő már akkor tudta, hogy nekem másra van szükségem. Persze ezt megpróbálta tudtomra adni, de el voltam foglalva a saját akaratommal. Visszagondolva már látom, hogy abban az egy évben hogyan vezetett rá engem az utamra. Kialakult bennem a tanítási vágy, a gyermekekkel való foglalkozás gondolatától öröm töltött el, de azt gondoltam nem lennék elég jó a pedagógus pályához, hiszen az hatalmas felelősség. Közben imáimban folyamatosan kértem Istent, hogy mutasson nekem utat, mert nemsokára lejár az időm, és döntenem kell.

Ahogy elkezdődött a visszaszámlálás pánikolni kezdtem, mert nem tudtam mi lesz velem. Akkor tudtam, hogy le kell tennem az Úr kezébe a gondolataimat, félelmeimet. Ahogy megnyitottam neki a szívem rögtön tudtam, hogy nem az számít, én elég jónak tartom-e magam, hanem az, hogy Ő elég jónak tart engem ahhoz, hogy pedagógus legyek. Amikor végleg elfogadtam az Ő akaratát, teljes béke járta át az egész lelkem és megnyugodtam. Visszatekintve azt kívánom, bárcsak hamarabb fordultam volna hozzá ezzel is.

Józsa Evelin