Idősödők karácsonya – 2019.12.22

Hagyományosnak számít már, hogy az advent 4. vasárnapján elő- karácsonyi alkalom van, az idősek karácsonya.
Délelőtt az istentiszteleten Ők szolgáltak, mondták el örömüket. Az imaóra után Mikes József, Gerstner Károlyné Margit néni és ifj. Cserepka Pál mondott verset, Tóth József, Bócsáné Sárfi Erika, id. Urbán János tett bizonyságot. Egy-egy buzdító szó, igevers hangzott el Rottenhoffer Sándorné Erzsikétől, Fóris Tibortól.
A délelőtt folyamán testvéreinkből alakult alkalmi kórus énekelt régi, ismert énekeket. Örömmel kapcsolódott be a gyülekezet is  (legalább is a “középhad”, aki ismerte ezeket az énekeket).

A délelőtti igehirdetés alapja a Zsoltárok 32:8, ill. a Lukács 1:30/b volt. Meláth testvér elmondta: bűnbocsánat után kegyelem, hogy Isten rajtunk tartja a szemét. Az új szövetség ezt úgy fogalmazza meg, hogy Jézus megáll szerettei mellett. Kell, hogy tudjuk: sosem vagyunk egyedül! Lehetnek az életben elakadásaink, kétségeink, ezért kell a bíztatás. Isten megáll mellettünk, tanácsot ad, így nem kell félnünk! De csak a tiszta szív képes felfogni Isten akaratát, érti meg a tanácsát.

Az ünnep a testté lett Fiúról szól. Isten csak úgy, minden indok nélkül szeret! Ezért nincs okunk félni, bízzunk hát Benne!
Az alkalom után testvéreink szépen terített, díszített asztalok mellett, közös ebéd keretében folytatták az ünneplést, beszélgetést, éneklést.
(Írnok)