A születés csodája

A november 24-ei vasárnap a születés csodáját ünnepeltük. Elég csak mélyen belenézni egy kisbaba szemébe, és elcsodálkozunk, hogy milyen tökéletesen alkotott meg minket a Teremtő Atyánk. És valóban, ahogy egy pici sejtből egy pici baba kifejlődik az maga a csoda. Erre a csodára sok éven keresztül vártak Fruzsiék, akik végig érezhették a gyülekezet és a barátok imatámogatását is. Isten meghallgatta őket, mert július közepén megérkezett Tirts Hanga, aki ma jött el először gyülekezetünkbe. A szülei hozták el őt, hogy imádkozzon lelkipásztorunk érte, és bemutassák a gyülekezetnek. Lelkipásztorunk bátorító szavai mellett a többi kisgyermek és Kolesza Judit köszöntötte az új családot.

Az öröm azonban itt nem ért véget, hiszen még ezen a délelőttön öt újabb lelki születésről is hallhattunk. Palástiné Magyar Csilla, Sebestyén Kitti, Klinga Katalin, Klinga Csaba és Murányi-Kovács Róbert kérte felvételét gyülekezetünkbe. Elmondták megtérésüket, hogy hogyan szólította őket meg Isten, hogyan ismerték fel, és vallották meg bűnüket, és ezáltal születtek újjá. A gyülekezet egyhangúan és boldogan fogadta el hitvallásukat, melyet a december 8-ai bemerítéskor meg is pecsételnek majd. Erre az eseményre is szeretettel várunk minden érdeklődőt!

(vi-l-ma)