Merényi Zoltán búcsúztatása – 2019.05.26

A május 26-i, vasárnap délutáni istentiszteleten búcsúztatták el Merényi Zoltán lelkipásztort és családját kétéves szokolyai, váci, illetve püspökszilágyi szolgálatából Szokolyán. Az alkalmat Meláth Attila váci lelkipásztor vezette. Az igét Merényi Zoltán hirdette, aki Júdás levelének 3. versét alapul véve úgy köszönt el a gyülekezetektől, hogy a testvéreket mindenekelőtt a hitért való küzdelemre buzdította. Visszaemlékezett a szokolyai közösség különleges, családias hangulatára és az örömre is, amelyet a közös szokolyai filmnézések, a váci ifjúság pénteki alkalmai és a püspökszilágyi vasárnapi szolgálatok jelentettek számára. Elmondta, hogy Isten új szolgálati helyre, Gyulára szólította el, amely elhívásban békessége van.

A szokolyai gyülekezet nevében Gyurik Gyula gyülekezetvezető mondott köszönetet, majd Perlaki Csaba gyülekezetvezető üdvözölte a gyulai gyülekezet részéről az új lelkipásztort. Meláth Attila köszönetet mondott Merényi Zoltánnak a váci ifjúság és a 25+ csoportban végzett szolgálataiért, elmondása szerint megtiszteltetés volt számára a vele végzett közös szolgálat az elmúlt hónapokban. Az alkalmon szolgált a váci gyülekezet énekkara és a szokolyai vasárnapi iskolás gyerekek is Révész Milán kíséretével. Záróimát Révész Milán és Lakati Péter mondtak. A lelkészbúcsúztató istentisztelet után szeretetvendégségben, beszélgetéssel zárták a délutánt a jelenlévők. 

(Murányi Anita)