A kávéfőző
15 éves voltam, amikor frissen megtért hívőként elmentem az első nyári ifjúsági hetemre. Izgatottan vártam, hogy Isten milyen áldásokat és üzeneteket készített el számomra, de amivel végül gazdagabb lettem, az meghatározta az elmúlt 13 évemet, amióta Ővele élem életemet.
Sosem voltam az az ember, aki elolvas valamit és az annyira megérinti, hogy azokon hosszasan elmélkedik, sokkal inkább a kézzelfogható megtapasztalásokból tanultam, amit Isten pontosan tud, hiszen Ő alkotott, ismeri minden gondolatomat, kimondott, vagy épp kimondatlan szavamat. Így történt meg velem, hogy azon a héten az egyik reggel, egy igen nemes és fontos szolgálatot kaptam, ez pedig a kávéfőzés volt. Örömmel el is vállaltam, mivel igen egyszerű feladatnak tűnt. Hiszen ki nem tud kávét főzni?!
Ezt bárki megcsinálja…- gondoltam. Rövid keresgélés után rátaláltam egy hagyományos, régi, kotyogós kávéfőzőre, aminek a használatát korábban csak filmekben láttam. Úgy gondoltam nem foghat ki rajtam, szépen mindent összekészítettem, majd felraktam a gáztűzhelyre és más feladatom már nem is volt, mint türelmesen várni. Vártam. Vártam öt percet, majd tízet, tizenötöt, de a huszadik percnél már kezdtem kicsit elveszteni a türelmemet. Fejvesztve kerestem, mi lehet a probléma, ami miatt harminc perc után sem akart lefőni a kávé, mire végül rájöttem, hogy a gondos előkészületek közben, kifelejtettem egy igen kihagyhatatlan hozzávalót… a vizet. Így az egész műveletet kezdhettem elölről. Egy nagyon fontos dolgot értetett meg velem ez által a példa által Isten! Miért csodálkozom, hogy nincs áldás a munkámon, a feladataimon, ha egy nagyon fontos dolgot kihagyok belőle?! Őt magát! Őt, aki mindennek a Teremtője és Alkotója, aki mindenkinél jobban ismer, és aki mindenkinél jobban tudja, hogy mi jó nekem?! Várhatom két kézzel az áldásokat, hogy Isten megáldja a terveimet és a munkámat, de miért is jönne, ha Őt nem kérdeztem meg, vagy még csak számításba sem vettem? Miért hisszük mi emberek, hogy megtudunk oldani dolgokat a mi Atyánk segítsége, vagy beleszólása nélkül is?! Egy kis nagyszájú kamaszként mentem el akkor ebbe a táborba, és megtörten ugyan, mégis lelkileg felüdülve és egyben hihetetlenül gazdagon jöhettem haza. Gazdagabb lehettem egy megtapasztalással, és azóta is így próbálom élni mindennapjaimat, hogy nem hagyom ki a legfontosabbat belőle! Kívánom mindenkinek, hogy tegye Isten kezébe az egész életét minden nap, és élje át azokat az apró csodákat, amit Ő készített el számunkra, hiszen a legfontosabbak vagyunk Neki! Megéri!
(Kulcsár Rita)
