Varga Márta és Révész Martin menyegzői istentisztelete

Január 5-én Márti és Martin menyegzői istentiszteletére gyűlt össze a rokonság, a budapesti Élő Ige és a helyi gyülekezet, hogy örüljön az örülőkkel és imádkozzon az ifjú párért.

Meláth testvér az 57. Zsoltár alapján hirdette az igét: egy új, közös jövő kezdődik. Ápolni, építeni, gondozni kell a házasságot. Feladata mindkét félnek ez. Ki kell hozni egymásból a legjobbat. Sokat kell beszélgetni egymással szeretetben, türelemmel, irigység nélkül, elfogadással, a megbocsátás és a bocsánat kérés szeretetével. Isten Lelke vezetni akarja életüket, mindig hatalomra akar abban jutni. Majd a hármas fonal fontosságának közös  hangsúlyozása után lelkipásztorunk imádkozott az ifjú párért. 
Az alkalom második részében 2 köszöntés hangzott el  a gyülekezet előtt a testvérek (Laura és Milán) ill a barátok részéről (Géczi László).
Az egyéni köszöntéseket követően állófogadás keretében volt együtt vendégsereg.
(Írnok)