CsízióCsízió (164)
Te hogyan éreznéd magad,
ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És - tudjátok - ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe!
Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Habár az igazság az,
hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban. Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt. Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá: Télapó, Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit.
Emlékszem,
az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni...
Az első időkben még úgy tűnt,
hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.
Jézus levele a karácsonyt ünneplőkhöz
Kedves Szeretteim!
Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött.
hogy a 19 éves Jimmy Sanches még a bányában rekedve írt egy levelet, amit felküldtek a felszínre, ezzel a szöveggel:
"Valójában 34-en vagyunk, mert Isten soha nem hagyott el minket itt lent."
Forrás: Staff - CBN
A negyedik felszínre lépő bányász,
Carlos Mamani, azonnal letérdelt, ahogy kijött a kapszulából, majd az égre mutatott, hálát adva Istennek, és ugyanígy tett Omar Reygadas, akinek egy Biblia is volt a kezében, a sisakjára pedig ez volt írva:
"Isten él".
Mario Sepúlveda,
a második dolgozó, aki kilépett a kapszulából, ezt mondta: "Isten és az ördög harcolt felettem, és Isten győzött. Mindvégig tudtam, hogy ki fognak hozni. Mindvégig hittem az itteni chilei szakemberekben és a Nagy Teremtőben."
A CBN News arról számolt be,
hogy a chilei bányából kimentett bányászok többsége egy mély szellemi életről és az Istenben való hitről tettek bizonyságot. A riport azt is megjegyzi, hogy mindannyian egyetértettek abban, hogy a hitük tartotta őket épségben és biztonságban azalatt a 69 nap alatt, amíg a föld mélyében voltak.
A chilei bányászok Istenről tesznek bizonyságot
Írta: Teresa Neumann (2010. október 15)
Az alábbi cikk az ElijahList 2010. 10. 15-i hírleveléből van magyarra fordítva
Minden bányász egy olyan pólót viselve jött ki a mentőkapszulából, aminek az elején az állt, hogy "Köszönöm Uram". A póló hátulján ezek a szavak álltak: "Neki legyen dicsőség és tisztesség", a 95. Zsoltár 4-ből, a póló ujján pedig "Jézus" neve szerepelt.
