Híreink
2017. április 24. hétfő, 09:15

2017. április 9 - Virágvasárnap

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 1 20170409 1490910526A húsvéti ünnepkör a virágvasárnapi eseményekkel vette kezdetét egykor és most is.

Az ünnepi istentisztelet a szolgálatokkal kezdődött: id. Cserepka Sándor (felolvasás), Mikes József (bizonyságtétel, vers) Cserepka Pál (vers), Győri Attila (bizonyságtétel).
Az alkalmi igéket Meláth testvér János 12:20-27-ből olvasta fel: a görögök Jézust akarták látni, talán meg akarták ismerni Őt. Nekünk is rá kell ébredni: kicsoda Jézus?
Jézus tudta, mi vár rá Jeruzsálemben: meggyalázzák, megcsúfolják - de feltámad a 3. napon. A görögök szeretete most Jézus számára kísértés volt.
Megtérésünk után a kísértések, gondok, nehézségek, harcok, nehézségek nem kerülnek el. Kétféle keresztény van: 1. Aki lelkendező, de kevésbé szolgál. Ha csalódik, Istent is kritizálja, számon kéri. 2. Ismeri Jézust és Vele tart: elfogadja a próbát és hálás Isten kegyelméért és ezt el is mondja. Tudja, hogy a célja felé tart. Mi melyik csoportba tartozunk? Merre tartunk? Kivel járunk.

Tovább a képekhez

2017. március 30. csütörtök, 11:31

Gyászhír id. Urbán Jánosné

Írta: vi-l-ma
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

gyertya3Mély fájdalommal adjuk hírül, hogy 2017. március 24. hajnalban az Úrhoz költözött id. Urbán Jánosné Annuska néni.

Temetése 2017.03.28-án, kedden 14 órakor lesz Galgagután a baptista temetőben.

Isten vigasztalását kívánjuk a családnak!

2017. március 30. csütörtök, 11:20

2017. március 26. - bemerítés

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 1 20170326 16423085782017. március 26-án megmozdult a víz gyülekezetünkben, reményünk szerint idén első, de nem utolsó alkalommal....
Két fiatalunk tett bizonyságot hitéről és arról, hogy elfogadta Jézus Krisztus megváltását, megváltozott az élete: Bahor Ábel és Nemeshegyi Marcell.
A délelőtti istentisztelet keretében került sor a bemerítésre. Az istentiszteletet imaórával kezdtük Kulcsár Gábor testvér János 5:24 alapján fogalmazott buzdító gondolatai alapján, majd Ábel és Marci bizonyságtételei következtek. A hitvallás előtt Merényi Zoltán testvér (aki a bemerítést is végezte) a Róma 6-ból felolvasta a bemerítés bibliai alapvetését. Utána ifjaink hangos, közös vallástétele következett, aminek alapján a bemerítésük is megtörtént.
Az igehirdetés szolgálatát Meláth Attila testvér végezte a Kolossé 6 alapján:
A korai gyülekezetekben is jelentkeztek már tév-tanítások: az Ige, Jézus nem lett testté, ill Jézus munkája nem elég, ahhoz az embernek is hozzá kell tenni bizonyos dolgokat. Erre Pál apostol tanítással válaszolt: Ki Jézus? Jézus Isten, de magára vette az emberi természetet is, ezért tudott áldozat lenni értünk. Ő örök és a teljesség Benne van.
Jézus nélkül szellemi halottak vagyunk Isten szemében, pedig a jövőnket az Istennel való kapcsolatunk határozza meg.
Az Istennel, Jézussal való találkozás azt jelenti, hogy:
1, meghalunk a bűnnek és nemet tudunk mondani a továbbiakban a bűnnek
2, új életre támadunk fel: értjük Isten üzenetét, engedelmeskedünk Neki, átformálódik a bensőnk
3, teljes bocsánatot kapunk minden bűnre
4, teljesen szabaddá tesz: nincs kitől és mitől félnünk.
Új testvéreink visszaérkezésekor áldás-kérő imádságok hangzottak el lelkészeinktől, a gyülekezet pedig Lakati Péter köszöntésével fogadta sorai közé az új tagokat.
Isten áldja új testvéreink hívő életét! Istené legyen a dicsőség!

Tovább a képekhez

2017. március 30. csütörtök, 11:13

2017. március 25. - tini program

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

tvMárciusi programunk egy látogatás volt a Rádió és Tv Kiállítóhelyre, Bp-re.
Ez a kiállítóhely egy Múzeum, de sok tevékenységgel.
A látogatás egy 1 órás tárlatvezetéssel indult: láttunk (nyomkodhattunk) morze távírót, láttuk a korai gramofonokat, Horthy és Rákosi néprádiót, az első hang-rögzítéses eszközöket,, hogyan, miből készültek a lemezek, a szintetizátor elődjét (ki is próbálhattuk), távírót. Láttuk a rádió és tv fejlődését, az egyre modernebb eszközöket... Sok érdekességet megtudtunk a tárlatvezetőtől, de igazán érdekes a szinkronizálás, ill a hírolvasás volt.
A szinkron stúdióban egy rövid jelenetet kellett szinkronizálni széllel, ajtónyitással, csikorgó léptekkel, csengővel no és beszéddel...Mindenki kipróbálhatta: nem is olyan egyszerű akkor mozdulni, mondani, amikor a látott szereplő beszél, vagy pl. nyílik az ajtó...Erről felvétel is készült, amit megkaptunk.
Ugyanígy megkaptuk a felvételt a hírolvasásról is: egy stúdió volt berendezve kamerával, lámpával, mikrofonnal, ment a szignál, és nyelvtörőket, kellett pl. hírként megfogalmazva felolvasni...Hát senkinek sem sikerült hibátlanul, a többiek nagy derültségére.
Végül "ál-kép" készült Süsüvel és a Tv Macival a táraságunkban.
Érdekes volt bepillantani a különleges eszközök világába!

2017. március 28. kedd, 10:09

2017. március 12 - lelkipásztori beiktatás

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 17 20170312 1237427236Örömünnep volt március 12-én a szokolyai gyülekezetben és a váci körzetben: Papp János egyházelnök testvérünk beiktatta új szolgálati helyére Merényi Zoltán testvért. Szokolyán lelkipásztori, a váci körzetben ifjúsági lelkipásztori feladatokat fog végezni.
A beiktatás előtt Papp János testvér Lukács 24:1-6 alapján szólt: akinek az életében ott van Jézus, annak az életében ott a Lélek - az az ember él! Merényi testvér felé szólt a felhívás: hirdesse az életet, legyen egyre inkább hallható az "élet hangja", az örök élet beszéde az új helyén!
A beiktatás szolgálatában Papp testvér először Merényi testvért, majd a gyülekezetet szólította válaszadásra: vállalja-e, vállaljuk-e az együtt-szolgálatot, Isten szőlőskertjében az együtt munkálkodást? Az egybehangzó igenek után áldást kérő imát mondott Papp testvér és Meláth testvér, a szolgatárs.
Köszöntésekkel folytatódott az alkalom: Floch testvér az előd jókívánságai mellett a szószéki Bibliát is átadta utódjának. Az elbocsátó gyülekezet nevében Schönek Péter és Antóczi Éva, a fogadó gyülekezetek nevében Révész Árpád, Tóth Zoltán és az ifjúság, a testvér egyházak nevében Temesvári Benedek (római katolikus), Adamek Norbert (református) lelkészek, a helybeli közösség nevében Némethné Pintér Csilla polgármester asszony köszöntötte az új lelkészt. Feleségét, Angélát Révészné Anikó biztosította a gyülekezet elfogadó szeretetéről.
Merényi testvér székfoglaló beszéde a Máté 28:16-20-n alapult: Isten terve, ígérete nem változik. Tanítványává akar fogadni mindenkit, gyógyító hatalmával jelen van, kiküldi az emberek közé az övéit, akikkel vele van, így tudnak tanítani, másokat vezetni. Ő velünk is velünk marad, ebben bízva végezhetjük közösen az Úr munkáját.
A zenei szolgálatokat a váci énekkar végezte.
Az alkalom végén szeretetvendégség keretében folytathattuk a köszöntést, találkozhatott, beszélgethetett a két gyülekezet, a falu népe.
Isten áldása kísérje Merényi testvér szolgálatát az új szolgálati helyein!

Tovább a képekhez!

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
6. oldal / 130

Menü

A perc igeverse

Azért ti okos emberek, hallgassatok rám! Távol van Istentől a bűn, és a Mindenhatótól az álnokság. Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja amit keresett. Bizonyos, hogy Isten nem követ el törvénytelenséget, és a Mindenható nem ferdíti el az igazságot.
Jób könyve 34:10-12

Programok röviden

2018.01.11. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.14. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.14. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.01.18. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.21. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.21. vasárnap 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Evangélikus templomban

2018.01.25-26. csütörtök-péntek 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Igehirdető: vendég

2018.01.28. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.28. vasárnap 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Refomátus templomban

2018.02.01. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.02.04. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.02.04. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
BVSZ vasárnap

2018.02.08. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.02.10. szombat
Fiatal Felnőttek Konferenciája
Előadó: Téglási Lajos

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva tölthető le
(2017.dec.-2018.ápr)


 

Követés

face_small
twit