2009. március 23. hétfő, 12:52

Ravasz László gondolatai Jézus haláláról

Írta: vi-l-ma
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

ravasz_laszlo.jpgJézus halála csak földi képében halál: isteni képében az élet ősméhe és az örökkévalóság csúcspontja. Mikor mi még csak a nagypénteket láttuk, Isten már akkor a húsvétot látta, s csak azért mutatta nekünk előbb az árnyékot, hogy előkészítsen a fényre.
 
 
Isten a halált tette az élet formáló erejévé. E felfedezéssel magának az Istennek a szívébe pillantunk bele és meglátjuk ott világtalányunk és saját életünk megoldását: a kereszt titkát. Ezért kellett Istennek emberré lennie, ezért kellett Jézusnak az emberi élet hasonlatosságába öltözni, hogy az ő halálának ereje ott álljon világunk középpontjában mint az életnek egyetlen, örök forrása, Benne nem volt semmi, ami a halált, mint a végesség és a bűn ítéletét, kihívta volna. Az ő halála az áldozat szabad ténye volt, hogy megrendítő voltában megmutassa nekünk a mibennünk rejlő földi hatalmakat, amelynek következményeképpen zuhant rá ez a nekünk szóló, de helyettünk őt érő ítélet. Tehát a mi ősemberi mivoltunk helyettünk elviselt ítélete volt az.
 
 
…És Jézus a kereszten szomjazik. Az örök adakozó, az ajándékszóró, a bő és örök forrás, szomjazik, hogy néha-néha csupa és egyetlen kérés, félelmes isteni igény, örök óriási követelés lehessen. Emberségének minden árvasága, éhsége, kínja csak e kérés súlyát növeli: egész mivolta ott nyög fel a kereszten: „szomjúhozom”, hogy e hegyeket omlasztó nyögésből kiérezzük, hogy mireánk szomjazik… Maga Isten eped benne – értünk.
Módosítás: 2009. március 23. hétfő, 12:55
A kategória további cikkei: « Spurgeon gondolatai a keresztről

Menü

A perc igeverse

Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek.
Sámuel II. könyve 22:31

Programok röviden

2018.01.11. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.14. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.14. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.01.18. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.21. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.21. vasárnap 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Evangélikus templomban

2018.01.25-26. csütörtök-péntek 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Igehirdető: vendég

2018.01.28. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.28. vasárnap 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Refomátus templomban

2018.02.01. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.02.04. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.02.04. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
BVSZ vasárnap

2018.02.08. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.02.10. szombat
Fiatal Felnőttek Konferenciája
Előadó: Téglási Lajos

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva tölthető le
(2017.dec.-2018.ápr)


 

Követés

face_small
twit