2008. február 10. vasárnap, 16:02

Álláskeresés

Írta: ftsc
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
Egyedül maradtam a kisfiammal, és lejárt a GYES, a megmaradt szabadságok, felmondási idő, stb. Ugyanis a cég, ahol titkárnő voltam, csődbe ment, mire visszamenthettem volna. Nem tudtam, mi lesz, hiszen semmi megtakarított pénzünk sem volt. Persze, ezen idő alatt megírtam rengeteg önéletrajzot, közben munkanélküli is lettem, de kaptam folyamatosan bátorítást Atyámtól, hogy ne aggódjak, Ő fog rólunk gondoskodni, még munka terén is. A 37. Zsoltárból kifejezetten szólt hozzám ezzel kapcsolatban, és mikor egy kicsit elszomorodtam, mindig kinyitottam az Írást ennél a résznél, és ezt olvasgattam: "Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé." - 25. vers.
Számomra igazi csoda volt, és most is ámulva gondolok vissza arra az időszakra, mert elhittem, és nem volt kétségem afelől, hogy minden rendben lesz.
Tudtam azt, hogy mivel Atyám kezében vagyok, az álláskeresésben is bízhatok Benne, ezért nem árultam zsákbamacskát, és az önéletrajzhoz mellékelt kísérőlevelekbe, mindbe beleírtam, hogy egyedül vagyok a fiammal, és meg kell oldanom a kicsi, oviba járatását is. 40 helyre küldtem el ezeket az önéletrajzokat a levelekkel együtt. Tudtam, hogy épeszű munkáltató nem fog felvenni egy anyukát kisgyerekkel - hisz olvasatukban ők a problémásak (sokszor beteg a gyerek, stb.). De nem számított, és nem gondoltam ezzel, csakis azzal, hogy az én Istenem pontosan tudja mindezt, és a legmegfelelőbb munkahelyre fog elvinni.
A 40 helyből 3-an válaszoltak. Az egyik helyen csalnom kellett volna - ott bizonyságot tehettem a hitemről, és elköszöntem tőlük. A másik egy biztosító lett volna - nem vagyok mester a másik átvágásában + nem tudok eladni semmit, inkább odaajándékozom. :)
A 3. lett a munkahelyem. Mivel az én bemerítésem éppen erre az időszakra esett, nagyon sokat imádkoztam, és nagyon konkrét igéket kaptam. Az egyik ilyen Ige volt: "Ímé, újjáteremtek mindent..." Tudtam, hogy imámra volt a válasz, lesz munkám. És igen! A bemerítésemet követő napon felhívtak az itteni kórházból, hogy jan. 01-től várnak dolgozni, orvosírnokként. ÉS mi volt ebben a legcsodálatosabb? Hát az, hogy olyan munkaidőben dolgozhatok, amiben nem probléma a kisfiam óvodába járatása. Sőt! Még a munkámat is megszerettem, pedig a titkárnősködéshez képest ez nem szint - a fizetése is csak töredéke. De az Úr adott nekem örömöt, és megelégedettséget ebben a munkakörben.
Az már plusz, plusz és még annál is plusszabb ajándék Gondoskodó Atyámtól, hogy ebben az időszakban, tehát a bemerítésem kapcsán ismerhettem meg a vőlegényemet. Aki ismer, az tudja, hogy nem szokványos jegybenjárásról van szó! :)
Ez nem most volt, hanem… hmmmm... 2005. végén.
Isten megsegített. Emlékszem, hogy az a karácsony nagyon szegényes volt, de meg volt mindenünk, és még apró ajándékra is futotta. Sőt!!! A keveset bizony megáldotta Atyám, mert mások számára is jutott akkor belőle.

Bárki bármit mond, bizony ezek az időszakok a legáldásosabbak. Teljesen rá vagy szorulva Istenre, és Ő megmutatja, mi mindent tud kihozni a te javadra. Azért mondom ezt, mert egyébként, mikor minden jól megy, nem engedjük igazán, hogy Isten vezessen bennünket. Pedig milyen nagy csodák történhetnének velünk, ha hagynánk!

 

Katus
Módosítás: 2008. március 11. kedd, 18:55
A kategória további cikkei: Csata »

Menü

Igehirdetések videón!

youtubelogo

A perc igeverse

...Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.
Sámuel I. könyve 2:30

Programok röviden

2018.10.14. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Tóth Zoltán
Vác Alsóvárosi Református Templomban

2018.10.18. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.10.21. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Vác Alsóvárosi Református Templomban

2018.10.22-25: takarítás
Várunk mindenféle munkára, bármilyen korosztályból mindenkit!
Jelentkezni Révész Sándornál, vagy Kulcsár Gábornál

2018.10.26-28.: Ifjúsági találkozó

2018.10.28. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég

2018.10.31. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.04. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.11.04. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.08. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.11. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég
Hálaadónap

2018.11.11. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Floch Gábor
Hálaadónap

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva
 tölthető le

(2018.szept.-2019.jan.)


 

Követés

letöltés
face_small