2009. augusztus 10. hétfő, 11:10

Mosolyhét (2009)

IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter


Ingyenes nyári tábor

 

Sok szülőnek okoz kisebb-nagyobb problémát, hogy gyermekének a nyári szünetben megfelelő kikapcsolódást és hasznos időtöltést biztosítson. A Mosolyhét ingyenes gyermektábor szervezői - Meláth Attila és baptista gyülekezet - ebben szeretnének a szülők és gyermekeik segítségére lenni. Elsősorban általános iskolás gyermekeket várunk, de évek óta fogadjuk az óvodáskorú testvéreket is. A programokat úgy állítottuk össze, hogy a gyermekek korát, érdeklődési körét is figyelembe vettük, lesznek például kézműves foglalkozások, sportversenyek, vetélkedők, kiscsoportos beszélgetések. Minden nap biztosítunk meleg ebédet, és a megfelelő folyadékpótlásról is gondoskodunk limonádé formájában.

Közkívánatra minden nap lesz csokieső, és ha nagy lesz a meleg, vízibombázás is, éppen ezért arra kérjük a kedves szülőket, hogy egyszerű ruhában hozzák gyermeküket. Amit nem kell hozni: értékes elektronikai termékek, mobiltelefon, pénz. A táborban sok önkéntes és a Szociális Szolgáltatások Háza szakemberei lelkesen segítik a programok sikerét. Több felajánlást is kaptunk különböző vállalkozásoktól, reményeink szerint sok ajándékot tudunk szétosztani a gyermekek között.
A tábor helye a váci Petőfi Sándor Általános Iskola udvara, időpontja június 22-27, reggel 8-tól 15 óráig. Az ünnepélyes díjkiosztóra a váci Baptista Templomban kerül sor 28-án vasárnap 10 órától.
Minden érdeklődő gyermeket szeretettel várunk.

 

Forrás: Váci Hírnök X. évf. 6.szám

Módosítás: 2009. augusztus 10. hétfő, 11:13
A kategória további cikkei: 50 éves a Váci Baptista Gyülekezet »

Menü

A perc igeverse

Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
Pál II. levele a Timóteushoz 1:7

Programok röviden

2018.04.26. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.04.29. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Közös ebéd

2018.04.29. vasárnap du.
60+ összejövetel
Nincs istentisztelet

2018.05.03. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.05.06. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.05.06. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Anyáknapja

2018.05.10. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.05.13. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Gyerekbemutatás

2018.05.13. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.05.17. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.05.20. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Pünkösd

2018.05.20. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Pünkösd

2018.05.24. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázataxlsx ide kattintv
a tölthető le

(2018.ápr.-szept.)


 

Követés

face_small
twit