2018. szeptember 13. csütörtök, 10:49

Történet egy pókról

Írta: Mark Roberts
Értékelés:
(0 értékelés)
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

„Megsegíti az Úr, megmenti őket, megmenti a bűnösöktől, megszabadítja őket, mert hozzá menekülnek.” (Zsolt. 37,40)

Egyik alkalommal amikor a gyermek Spurgeon a nagyapja térdén ült, a nagyapa egy igaz történetet mesélt el neki.
Sok évvel ezelőtt élt egy férfi Stanboure-ben- ahol ők laktak -, név szerint Havers, aki hitt az Úr Jézusban. Akkoriban nehéz idők jártak a keresztyénekre, üldözték, letartóztatták és börtönbe vetették őket. Egyik nap kitudódott, hogy Haverst is le akarják tartóztatni. Havers értesült erről, és egy gyárépületbe menekült, ahol felfedezett egy üres kemencét, és abba rejtőzött el.
A sötét kemencében nem sok látnivaló volt, de ahogy ott ült, meglátott egy pókot. Figyelte, amint a pók a kemence keskeny nyílásához mászott, és az első szálat elkezdte szőni a pókhálóhoz. Lenyűgöző alkalom volt megfigyelni, hogyan térül, fordul a pók, ki-be jár, és a nyílásnál készíti a hálóját. Havers még a veszélyt is elfelejtette, amely rá leselkedett. Azon gondolkodott, milyen nagy és bölcs Isten, aki a pókot megalkotta, amely olyan csodálatos hálót tud készíteni!
Hirtelen meghallotta a férfiak hangját, akik keresték, és le akarták tartóztatni. Beléptek a gyárépületbe, és az egyik férfi a kemencéhez közeledett. „Nos, mindennek vége, most megtalálnak!” – gondolta Havers. Ekkor meghallotta a férfi hangját: Semmi értelme tovább keresni, a vén csirkefogó nem lehet itt. Nézzétek ezt a pókhálót, ezen nem tudott volna átmászni anélkül, hogy el ne tépte volna.” Így a férfiak elmentek, és Havers megmenekült.

Meg van írva, hogy akik az Urat szeretik és követik, azokat üldözni is fogják. Így volt ez már az ószövetség idején, azután az Újszövetség korában, de napjainkban is van sok ilyen sajnálatos eset. De bármi is történjék a keresztyénnel, Isten gondoskodni fog róla – néha csodálatos módon -, amint azt Havers is megtapasztalta. Az Úr tudja a legjobban, mi jó az Ő gyermekeinek. Havers valószínüleg ismerte a fenti igeverset, és áment mondott rá.

A kategória további cikkei: « Anyai szeretet

Menü

Igehirdetések videón!

youtubelogo

A perc igeverse

Kiáltott a nyomorult; az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította.
A zsoltárok könyve 34:7

Programok röviden

2018.11.25. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: id. Kulcsár Tibor

2018.11.25. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.11.27. kedd 18:00
Női kör

2018.11.29. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.02. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora
Gyülekezeti óra

2018.12.02. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
1.advent

2018.12.06. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.12.09. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.09. vasárnap 17:00
Bemerítési istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
2. advent

2018.12.11. kedd 18:00
Női kör

2018.12.13. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Zoltán

2018.12.15. szombat 19:00
Vox Humána és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar
Karácsonyi hangversenye

2018.12.16. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.16. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán
3. advent

2018.12.20. csütörtök
Fadíszítés

2018.12.23. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
4.advent
Utána nyugdíjasok karácsonya közös ebéddel

2018.12.25. kedd 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Karácsony

2018.12.25. kedd 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Gyermekek karácsonya

2018.12.30. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.31. hétfő 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Óév

2019.01.06. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2019.01.06. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

 

 

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva
 tölthető le

(2018.szept.-2019.jan.)


 

Követés

letöltés
face_small