2018. május 14. hétfő, 08:26

2018. május 13 - gyermekbemutatás

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 3 20180513 2095628595A délelőtti istentisztelet keretében Tóth Krisztián és Csáki Noémi hozta el első szülött gyermekét Isten és a gyülekezet elé, hogy áldást kérjenek a gyermekre és bemutassák a gyülekezetnek.
A délelőtti igehirdetés Márk 5:21-24, 35-43 alapján erősítette a megjelenteket: ne féljünk, csak higgyünk! A félelem gyökere a hitetlenség. A vallásos ismeret nem egyenlő a hittel. Csak Isten tudja elvenni félelmeinket, bár az ember sok mindennel próbálkozik. Az elfojtott félelem megbetegít, de a szeretetben nincs félelem! A szeretet kiűzi a félelmet! A bűneink következményétől sem kell félni, mert Jézus senkit nem utasít el, Hozzá mindenki, bármikor jöhet! Ne csak utolsó reményként menjünk Hozzá, hanem rögtön Őt keressük meg problémáinkkal, könyörgéseinkkel.
A gyermekbemutatás keretében Meláth testvér Sámuel szüleinek imáját idézte a kisgyermek, Tóth Sámuel felett: Isten tudja, mi lesz ebből a gyermekből. Jézus szerette a gyermekeket, magához engedte, megáldotta őket. A szülők dolga a gondoskodás, de Isten adja az áldást. 
A szülők és a lelkipásztor imádsága után a gyermekek és Kolesza Judit köszöntötte a legkisebb gyermekét gyülekezetünknek.
Isten áldja, őrizze a kis Sámuelt!

Tovább a képekhez!

Menü

Igehirdetések videón!

youtubelogo

A perc igeverse

Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert a felséges Úr félelmetes, nagy király az egész földön.
A zsoltárok könyve 47:2-3

Programok röviden

2018.11.08. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.11. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég
Hálaadónap, Gyülekezet Napja

2018.11.11. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Floch Gábor
Hálaadónap
Szeretetvendégség

2018.11.13. kedd 18:00
Női kör

2018.11.15. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.11.17. 25+ Konferencia
Előadó: Floch Gábor

2018.11.18. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.18. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.11.22. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.24. szombat 16:00
Házaspáros

2018.11.25. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: id. Kulcsár Tibor

2018.11.25. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.11.27. kedd 18:00
Női kör

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva
 tölthető le

(2018.szept.-2019.jan.)


 

Követés

letöltés
face_small