2017. augusztus 26. szombat, 12:30

Ifjúsági csendeshét -2017

Írta: Noja
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

csendeshet 2017A gyülekezet ifjúsága az idei csendeshetét Mattyon töltötte, Baranya megyében. Összesen 37-en voltunk.
A hét folyamán a délelőtti előadásokat két lelkészünk Merényi Zoltán és Meláth Attila tartotta és a tanítványság témakörével foglalkoztunk. Minden reggel lehetőségünk volt kiscsoportokban is beszélgetni olyan témákról, mint Isten létezése, a hit és a cselekedetek kapcsolata, miért vagyunk értékesek, illetve mi az életünk célja. Délutánonként sportoltunk, strandoltunk, csapatjátékokat játszottunk, vízibombáztunk, vagy épp aludtunk. Esténként ismét lehetőségünk volt Isten előtt lenni kiscsoportban vagy együtt közösen. Énekeltünk, megosztottuk a bizonyságtételeink, néha együtt sírtunk és együtt imádkoztunk Istenünkhöz. Az esti áhítatok után még kártyáztunk, beszélgettünk vagy a bátrabbak éjszakai cukorkavadászatra indultak egy kincsestérképpel. 
Isten áldását és gondoskodását egész héten éreztük, és ezért nagyon hálásak vagyunk Neki! Továbbá köszönjük gyülekezetünknek, hogy imáikban hordoztak minket, és támogattak minket a tábor létrejöttében!

Módosítás: 2017. augusztus 26. szombat, 12:36
vissza a tetejére